Lezajlott a szezonnyitó Material Center Kupa

Forrás: AGYB Média
2010-05-05 13:02:08
Május első napján a Hungaroringen indult útnak a hazai gyorsasági autóversenyzés szezonja, ahol négy izgalmas versenynek lehetett szem- és fültanúja a lelkes nagyközönség. Az egész napos, majális hangulatban zajló rendezvény mind a nézők, mind a versenyzők számára tartogatott meglepetéseket. Zentai Sándor megpördült a Jaguarral, egy Porsche bal hátulja kigyulladt, illetve mindkét VIP autó összetört az első versenyen. Az itthon versenyző pilóták izgatottan várták Michelisz Norbert marrakeshi időmérő edzését, hiszen a szabadedzésen, a világbajnoki mezőnyben a legjobb időt futotta.

A Genex Suzuki Bio Kupában a 25 perc plusz 1 körös lebonyolítási rendszerben futották le az első 2010-es bajnoki futamot. Az idén újdonságként bioetanol üzemanyaggal hajtott Suzukik, 17 fős mezőnnyel álltak a rajtrácsra, közöttük olyan régi Clio Kupás veteránok, mint Bárkovics Zoltán vagy a Nascar pályákat is megjárt Makai György. Nem beszélve a sorozat két VIP vendégéről, a szépségkirálynő Budai Zsuzsáról, és a jégkorong csillag Horváth Andrásról, akik szintén szerencsét próbáltak a "mi autónk" bajnokságában.Ifj. Ficza Ferenc foglalta el az első rajtrácsot, ám nem sikerült megfelelően elrajtolnia, ezért Bittman és Bárkovics is megelőzte, miközben Tőzsér Áron és Szamosvári Tamás összeütköztek, de mindketten tudták folytatni a versenyt. A VIP autóban Horváth András a 13. helyre küzdötte fel magát. Tőzsér Áront a többszöri lökdösődés miatt utolsó figyelmeztetésben részesítette a versenyigazgató. A nyolcadik körben, a másik VIP autóban a mezőny végén autózó Budai Zsuzsi, az egyik kanyarban közelebbi ismeretséget kötött a szalagkorláttal, és feladni kényszerült a versenyt.Burkus Egont, a Genex Suzuki Bio Kupa tulajdonosát kérdeztük a bioetanol üzemanyaggal hajtott autók mezőnyéről:

-A lassan kimerülő és egyre dráguló kőolajkészletek miatt rendkívül fontos, hogy az alternatív, környezetbarát üzemanyagok mind szélesebb körben elterjedjenek. Ezeknek az előállítását az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program is ösztönzi, ezért döntött úgy a program Irányító Hatósága, hogy támogatja a bioetanol meghajtásra átálló Genex Suzuki Bio Kupát.
A tizenegyedik kör után kezdte meg a mezőny az utolsó kört. Tim Gábor visszaküzdötte magát a 4. helyre, és a korábbi kicsúszás után Horváth András is feljött a 14. pozícióba. A befutónál Bárkovics, Bittman, Makai, Tim, Ficza, Nagyszegi végzett a 2010-es első futam élén.A Harvestr Kistúraautók kategória első versenyén a pole pozíciót elfoglaló Molnár Matus kissé beragadt a rajtnál, így Gáspár Csaba meg tudta előzni őt, de Molnár még ebben a körben visszavette az első helyet. A rajtot követő első kanyarban négyes ütközés volt, Zelei Krisztián és Dr. Bölcskei Zsolt nem tudta folytatni a versenyt. Sorrend az első kör végén: Molnár Matus, Gáspár Csaba, Marek Durovkin, Németh András, Walterné Dancsó Adrienn. A negyedik körben Szabó Attila és Dr. Laczkó László is kiállt a versenyből, utóbbi defekt miatt. Az ötödik kör végére, a harmadik pozícióban autózó Marek Durovkin mindössze 0,561 másodperccel volt lemaradva Gáspár mögött. A tizedik körben Nagy Norbert autójából kiesett egy féltengely, emiatt ki kellett állnia. Tizennégy kör teljesítése után az első hat helyezett sorrendje: Molnár, Gáspár, Durovkin, Németh, Koncek és Walterné.
A Kalaschnikow Energy Drink Nagytúraautók körében, régen nem látott és rangos mezőny gyűlt össze fantasztikus GT és DTM autókkal a rajtrácson.A pole pozícióból a DTM Audival Filip Sladecka indult a régebbi audis Tomas Liedl és Max Stanco elöl.A magyarok közül elsőként a 12. és a 13 rajtpozícióban a tavalyi bajnok Horváth Zsolt Ferrarija és Bódis Kálmán Porscheja várhatta a rajtot. A rajtnál Stefan Billinski és Max Stanco koccantak, azonban mindketten folytatni tudták a futamot. Az első kör folyamán Zentai Sándor megpördült a Jaguarral, míg Stefan Billinski a korai rajtért egy boxutca áthajtásos büntetést kapott. A kilencedik körben Zentai Sándor Jaguarja és Patryk Pachura SEAT Leonja ütköznek, ezért a lengyel versenyzőnek fel kell adnia a futamot.A tizedik körben egy Porsche lángoló bal hátsó fékkel a boxutcába hajtott, de szerencsére sikerült idejében megfékezni a tüzet.A befutónál Sladecka, Konopka, Stanco a sorrend, míg a magyar bajnoki értékelésben Bódis Kálmán végez az élen Horváth Zsolt és Perényi Zoltán előtt.
A SEAT Leonok között Vizin Tamás volt a leggyorsabb az els bajnoki fordulón, míg mögötte egy quad -és rally bajnok navigátor, illetve egy fiatal és tehetséges gokart bajnok végzett Kazár Miklós és Birizdó Imre személyében.A 2010-es versenyszezon első hivatalos bajnoki futamát a Formula autósok mezőnye futotta kilenc fővel. Az idei szabályoknak megfelelően 25 perc plusz 1 kör teljesítése alkot egy versenyfutamot. A futamnak a korábbi bajnok, Chanoch Nissany vághatott neki tavalyi versenygépével a pole pozícióból, Tukora István és Eszenyi László előtt.A rajtnál fennakadás nélkül indult a mezőny, ámde a 21-es Pödör Balázs bemozdult, így a korai rajtért boxutca áthajtásos büntetéssel sújtotta a verseny Felügyelő Testülete.Az első kör végén Nissany, Tukora, Eszenyi volt a sorrend. A második körben Fekete Krisztián a 6-ról az 5. helyre jött fel, míg a 16-os Jan Marcinko autója lelassult és később feladta a versenyt. A nyolcadik körben Pödör Balázs kihajtott letölteni a büntetést, de csapata úgy döntött, hogy inkább nem folytatja a versenyt. A kilencedik körben Kiss Norbert feljött egy helyet. A tizennegyedik körben járt le a 25 perc, a mezőny megkezdte az utolsó kört. A befutónál Chanoch Nissany hajtott át elsőként a célvonalon, őt Tukora István és Eszenyi László követte.
A vasárnapi versengést és a 2010-es bajnoki szezon második futamát a Formula autósok mezőnye kezdte meg a reggeli órákban. A rajtrácson a legjelentősebb változás az volt, hogy az előző nap győztese, Chanoch Nissany csak a rajtrács utolsó helyéről indulhatott, mivel tegnap nem tudott résztvenni az időmérő edzésen. A pole pozíciót Eszenyi László foglalta el Tukora István és Pödör Balázs előtt.A rajtnál Tukora és Eszenyi autói egymáshoz értek, ennek ellenére folytatni tudták a versenyt. Mindeközben Chanoch Nissany megkezdte a felzárkózást az utolsó helyről. A negyedik körben Eszenyi megpördült, azonban az autó nem sérült, így probléma nélkül tudta folytatni a versenyt. Talmácsi Gergő, élete második formula autós futamán az egyik kanyarban úgy csúszott át a rázókövön és parkolt le a kavicságyban, hogy autójának kiszakadt a futóműve. Emiatt a versenyigazgató beküldte a safety cart a mentés idejére. Ennek következtében több kört is a safety car mögött tett meg a mezőny. Az új rajt után Tukora István vezette a mezőnyt, aki a célegyenesig küzdött Eszenyi Lászlóval. Egy alkalommal Eszenyi kisodródott, ezért Tukora a fűre kényszerült, de nem esett kár az autóban.
-Nagyon tetszett, hogy végig együtt autózott a mezőny, illetve a Lacival folytatott harcunk is felvillanyozott. Szerintem ilyen egy igazi verseny! - nyilatkozta a győztes.
A Suzuki Genex Bio Kupa második versenyén a rajtnál Bús Edina az élre ugrott, Makai a hatodik helyről a másodikra érkezett, Tőzsér (pole pozícióról indult) azonban visszacsúszott a harmadik helyre. Az első körben Bús és Makai, illetve Major és Szamosvári Tamás autói koccantak össze. A második körben Makai már támadta Búst, majd sikerült is megelőznie. A sorrend a kör végén: Makai, Bús, Tőzsér, Nagyszegi és Ifj. Ficza.A harmadik körben több koccanás is történt. Tim Gábor Szamosvári Attilához, míg Nagyszegi ifj. Ficzához került közelebb. Időközben Bús visszaszerezte a vezetést Makaitól. Az ötödik körben Major és Szamosvári Tamás ismét egymásnak ütközött, ami miatt Szamosvári kicsúszott a pályáról, de tovább tudott menni. Bittmann megelőzte Ifj. Ficzát, megszerezve tőle a harmadik helyet és Bárkovics feljött a hatodik helyre. A hatodik körben Bárkovics újabb hellyel került előrébb, megelőzve az addig ötödik helyen autózó Nagyszegit. Bittmann is javított egy helyet, Makaitól vette át a harmadik pozíciót.A hetedik körben Laczkó és Major (13 éves) ütköztek, aminek következtében Major a korlátnak is nekiment, de rendületlenül folytatta a versenyt. Ez idő alatt Bittmann utolérte Búst. A nyolcadik körben Bittmann átvette a vezetést Bús Edinától és Horváth András, az egyik VIP autó pilótája, visszaszerezte tizenharmadik helyét. A kilencedik körben a második helyért folyt a harc, Makai és Ifj. Ficza is utolérte Búst, a kör végére pedig mindketten meg is előzték. A tizenegyedik körben Bittmann már jelentős előnnyel vezetett, ifj. Ficza megelőzte Makait, aki így harmadik lett. A Suzukik versenye a tizenkettedik körben ért véget a következő eredménnyel: Bittmann, Ifj. Ficza, Makai, Bús, Bárkovics és Nagyszegi. Horváth András, egy bravúros előzésnek köszönhetően a tizedik helyre hozta fel autóját.
- Azt a tanácsot kaptam, ha utolérek bárkit is, ne türelmetlenkedjek, várjak a megfelelő pillanatra, mert biztosan hibázni fognak, főleg ha többen vannak. Így is lett. Sokáig négyen autóztunk együtt, amikor az előttem harcolók között helyet találtam, amit kihasználva mindhármukat megelőztem. Nagyon örülök, hogy ezt véghez tudtam vinni, hiszen profi versenyzőknek is ritkán sikerül. - mondta a magyar válogatott jégkorongozója.
Budai Zsuzsa óvatosabban versenyzett, mivel előző nap megpördült a pályán, majd nekiütközött a szalagkorlátnak.
- Ma értékelhető eredménnyel akartam zárni a versenyt, mivel a tegnapi kipörgés miatt nem teljesítettem a versenytáv 75%-át sem. A versenyben ugyan utolsó lettem ma, de úgy érzem élményekben az első - nyilatkozta a 2009-es Miss Universe Hungary szépségkirálynő.
A Harvestr Kistúraautók kategóriájában az előző naphoz képest, meglepően kevés probléma merült fel. A rajt zökkenőmentesen zajlott, Molnár ezúttal megtartotta pole pozícióját. Mögötte Durovkin megelőzte Gáspárt, a további sorrend a következő volt: Németh, Pekar és Walterné. Szabó Attila az első kör végén bement a boxba. A negyedik körben Strider és Boros összeütközött, Kovács pedig megforgott. Az ötödik körben Gáspár veszített a lendületből és leszakadt Durovkintól, miközben Németh kiment a boxba és nem tudta folytatni a versenyt. Sorrend a hetedik kör végén: Molnár, Durovkin, Gáspár, Perak, Walterné és Nagy. A nyolcadik körben Szabó és Schnobl is bement a boxba, Schnobl kiállni kényszerült a versenyből. A tizenegyedik körben Strider autója megpördült. A tizenkettedik körben Kovács és Dr. Bölcskei is kicsúszott a pályáról. A kategória első hat helyezettje: Molnár, Durovkin, Gáspár, Perak, Walterné és Nagy.
A Kalaschnikow Energy Drink Nagytúraautók ismét parádés mezőnnyel vágtak neki a vasárnapi futamnak. Az élről a DTM Audival verhetetlen köridőket autózó Filip Sladecka várhatta a rajtot Max Stanco és Tomás Liedl előtt. Legjobb magyarként ismét Horváth Zsolt és Bódis Kálmán indulhattak a 12. és 13. helyről. A rajtnál Stefan Bilinski és Max Stanco összeütköztek, de ez nem okozott jelentős sérüléseket az autóikon. Az első körben Sladecka, Lukas, Stanco vezette a mezőnyt. A magyaroknál Bódis Kálmán a 11., Horváth Zsolt a 13. és Szamosvári Béla a 15. helyet foglalta el a rajt után.A 107-es rajtszámmal induló Kavecz István megpördült a BMW-jével, de folytatni tudta a versenyt. Robert Lukast a korai rajtért egy boxutca áthajtásos büntetéssel sújtotta a Felügyelő Testület, amelyet a 3. körben teljesített. A magyar mezőny legnagyobb veszteseként a tavalyi bajnok Horváth Zsolt kényszerült kiállni a versenyből az ötödik körben, váltóproblémák miatt. A hatodik körben Bódis, Perényi, Szamosvári volt a sorrend a magyar értékelésben.A hetedik körben Radoslav Kordecki pördült meg Ferrarijával, egy kicsit a korlátot is érintve. Autója oly módon megsérült, hogy a box utcáig is csak nagy nehézségek árán jutott el.A magyar mezőny vesztese még Zentai Sándor, Szabolcs Róbert és Tóth Csaba volt, akik különböző műszaki hibák miatt kényszerültek feladni a futamot. A tizennegyedik körben kezdte meg a mezőny az utolsó kört. A kockás zászlót Sladecka látta meg először, majd Stanco és Konopka követte. A magyar értékelésben Bódis Kálmán megismételte tegnapi győzelmét, Perényi Zoltán és Szamosvári Béla előtt.
A SEAT Leon-ok külön értékelésében, ahol lengyel indulókkal is lehetett találkozni, Kazár Miklós volt a leggyorsabb, mögötte a szintén rally-s génekkel megáldott Vizin Tamás, míg harmadikként a gokart versenyzésből érkező fiatal tehetség, Birizdó Imre haladt át a célvonalon, maguk mögé utasítva a lengyel sportbarátokat és márkatársakat!



Foto: SPEEDLIGHT Foto Agency

Kommentár

A feladáshoz be kell jelentkezned!

 
Még nem érkezett hozzászólás.