Véget ért a 2009-es Gyorsasági OB

Forrás: Kertesi Zoltán
2009-10-28 21:42:32
Október 23-25. között került megrendezésre a Duna Autó Gyorsasági Országos Bajnokság szezonzáró futama a Gáspár-Pack Kupa a Hungaroringen. A verseny megrendezését a versenyszervezésben újonc UNICORSE SE vállalta magára.

PÉNTEK
A versenyhétvége pénteken a szokásos adminisztratív és technikai gépátvétellel valamint a kötelező versenyzői eligazítással kezdődött. Eközben a rendező által biztosított szabadedzésen gyakorolhattak, akik erre igényt tartottak.
Az egész napra tervezett edzés délelőtti részét sajnos a pályát borító sűrű köd hiúsította meg. Szerencsére dél körül felszállt a pára, majd késbb a nap is kisütött, így ekkor már zavartalanul körözhetett a pályán a formula és túraautós mezőny, természetesen felváltva.

SZOMBAT
A program szombaton reggel az időmérő edzésekkel folytatódott.
Elsőként a Genex Suzuki Swift Kupa versenyőzi léphettek pályára.



A versenyzők vizes pályán kezdhették meg a kvalifikációt. Egyszer meg kellett szakítani az edzést, mivel dr. Laczkó László olajteknője megsérült, és emiatt jelentős mennyiségű olaj került az aszfaltra. Az időmérő végeredménye nagyjából a papírforma szerint alakult.

Suzuki Swift Kupa rajtrács
1. Kiss Norbert / Procar Motorsport Sportegyesület/ 2:40,9772.
2. Csuti László / Procar Motorsport Sportegyesület /2:41,0453.
3. Bittman Attila / ProexSport Kft./ 2:43,7034.
4. Ifj. Ficza Ferenc / Sprint Motorsport Kft./ 2:44,4955.
5. Elekfy Vitold / Procar Motorsport Sportegyesület/ 2:44,7996.
6. Szamosvári Béla / GFS Motorsport Egyesület/ 2:44,887
Részletes eredménylista

A Suzukisokat az OB I/1 kategória (Nagytúra) és a VI. kategória (Laser Copy Seat Leon Kupa) összevont mezőnye követte.



A még mindig nedves aszfalt az összkerék hajtású autóknak kedvezett, így a pole pozíciót a Mitsubishi Lancert kormányzó Herter Gusztáv szerezte meg, míg a rajtrács második helyét dr. Kiss Elemér foglalhatta el Mitsubishi Evo VIII-al.
A Seatosok közül a legelőkelőbb helyen Kazár Miklós végzett, ő a negyedik helyet szerezte meg.

Nagytúra rajtrács
1. Herter Gusztáv / Endurance Club Hungary / Mitsubishi Lancer/ 2:14,7982.
2. Dr. Kiss Elemér / LR Team Kft. / Mitsubishi Evo VIII. /2:16,3853.
3. Horváth Zsolt / ProexSport Kft. / Ferrari F430/ 2:16,7424.
4. Kazár Miklós / K-Team SE / Seat Leon/ 2:17,0455.
5. Kavecz István / BMW Team Hungary / BMW E90/ 2:17,7466.
6. Lukács Ernő / Lukács Motorsport Egyesület / Seat Leon/ 2:18,843
Részletes eredménylista


Ezután következett az OB I/2 kategória (Kistúra), ugyancsak összevontan a BMW 325i Challenge mezőnyével.
Ahogyan azt az idén már megszokhattuk, ez a kategória szolgáltatta a legtöbb izgalmat és meglepetést.
A helyenként már száradó, de azért még nagyrészt vizes pályán két fiatal tehetség, a 15 éves Nagy Norbert és a mindössze 13 éves, ifj. Ficza Ferenc vívott küzdelmet egymással, vagyis inkább a stopperórával az első rajtkocka megszerzéséért. A küzdelemből végül is Nagy Norbert került ki győztesen, sőt, az edzés végére még Walterné Dancsó Adriennek is sikerült közéjük furakodni, így az ifjabb Ficza a második sorba szorult. A negyedik helyre meglepetésre az immár harmadik bajnokságát megnyerni készülő Zentai Sándor kvalifikálta magát, és itt a meglepetés szót természetesen negatív értelemben kell érteni.
A BMW Challenge-esek közül a pole pozíciót a tavalyi bajnok, Strider Zoltán szerezte meg, míg a második helyre szintén meglepetésre Miskolczi Norbert került, aki ezzel eddigi legjobb eredményét érte el.

Kistúra rajtrács
1. Nagy Norbert / Endurance Club Hungary / Ford Fiesta /2:25,5442.
2. Walterné Dancsó Adrienn / Főnix Motorsport Egyesület / Opel Astra/ 2:27,1493.
3. Ifj. Ficza Ferenc / Sprint Motorsport Kft. / Peugeot 207 / 2:27,3964.
4. Zentai Sándor / Ring Car Racing Team / Suzuki Swift 2:29,2855.
5. Mohácsi Ákos / Orion Motorsport Egyesület / Suzuki Swift/ 2:30,3326.
6. Farkas Roland / Főnix Motorsport Egyesület / Suzuki Swift/ 2:31,082




BMW 325i Challenge rajtrács

1. Srtider Zoltán / HB ASE/ 2:31,0512.
2. Miskolczi Norbert / Unicorse SE /2:32,6833.
3. dr. Bölcskei Zsolt / HB ASE/ 2:37,876

Részletes eredménylista

Ezt követen az OB II. kategória, vagyis a Formula autók vehették birtokba az aszfaltcsíkot, hogy eldöntsék egymás között a délutáni verseny rajtsorrendjét. Sajnos ezt az edzést is meg kellett szakítani, mert Kőszegi Tamás a második körében kipördült a pályáról és a gumifalnak ütközött. Az újraindított edzés végére a következő sorrend alakult ki:

Formula autó rajtrács

1. Chanoch Nissany/Fnix Motorsport Egyesület/ Tatuus NT Formula S2000/ 1:57,4352.
2. Eszenyi László/ Patkó Autósport Kft./ Dallara 307/ 1:57,6983.
3. Kiss Norbert/ Procar Motorsport Egyesület/ Formula Renault 2000/ 1:58,183

Részletes eredménylista


Az időmérő edzéseket a hétvégi betétfutam, a Baltic-Alpok-Adria Túraautó Trophy kvalifikációs edzése zárta.
Ez a verseny egy új kezdeményezés, és remélhetőleg egy, a jövő évben már több fordulóban megrendezésre kerülő versenysorozat nulladik, bemutatkozó futama.
A készülő sorozatról, annak egyik megálmodója és megvalósítója, a hétvégi versenyszervező Unicorse SE csapatvezetője, Borbandi Zsolt beszélt:

-A Baltic-Alpok-Adria Túraautó Trophy célja többek között az, hogy versenyzési lehetséget biztosítson olyan autók számára, melyek technikai színvonaluk, illetve állapotuk alapján nyugodtan pályán lehetnének, de megfelelő sorozat hiányában garázsok mélyén porosodnak Európa különböző helyein.
2010-re pontos szabályrendszert fogunk kidolgozni melynek irányelvei a következőek: a sorozatban indulhatna minden 2000ccm alatti autó, ami megfelel a magyar alapkiírás Gr-N, Gr-A, Gr-F, Gr-H kategória feltételeinek, ill. a zóna E1-nek, vagy megfelel a néhai ST, SP, és a jelenlegi S-2000-es szabályoknak.
Egyszóval minden 1.6 N-es, A-s, F-s és 2.0-es N-es, A-s, F-s WTCC-s STW, BTCC, DTC, SUPERPRODUCTION, SUPERTURISMO, stb. autó.
Ezzel kapcsolatban megkerestünk nagyon sok közép és kelet-európai szövetséget, versenycsapatot. A visszajelzések igen jók, és komoly esélyt látunk arra, hogy jövőre egy erős és érdekes mezőnyt tudjunk rajthoz állítani.

A mostani hétvége betétfutamára főként magyar versenyzők neveztek, de többek között rajthoz állt a magyar nézők számára nem ismeretlen Julo Konček, aki gyönyörű Vauxhall Vectra STC autóját állította csatasorba. Az autóról annyit érdemes megemlíteni, hogy annakidején James Thompson versenyzett vele.



A betétfutam rajtrácsa a következőképpen alakult


1. Gáspár Csaba/ Unicorse SE/ Alfa Romeo 147 GTA Cup-E/ 2:06,1532.
2. Burkus Egon/ GFS / Lotus /2:06,6833.
3. Németh András / Unicorse SE/ Alfa Romeo 155D2/ 2:07,439


Az időmérő edzések végeztével elkezdődtek a szombati versenyfutamok, melyeknek sorát a Suzuki Swift Kupa nyitotta meg:

A verseny rajtjára már teljesen száraz pályán került sor. Az időmérőn elért eredményhez képest annyi változás történt, hogy a 3. rajtkockát megszerző Bittmann Attila nem tudott elrajtolni.



A rajtot a pole-ból induló Kiss Norbertnek sikerült jól elkapnia. A negyedik helyről induló ifj. Ficza Ferencnek sikerült a második helyre fölkapaszkodnia, amit néhány körön keresztül sikerült megőriznie. Késbb azonban Csuti Lászlónak sikerült őt megelőznie, majd néhány körrel később a 9. helyről elrajtolt Assenbrenner Tibor is maga mögé utasította a 13 éves tehetséget, aki egyébként a hétvégén két kategóriában is rajthoz állt.
Végül a befutó sorrendje is ez lett:

1. Kiss Norbert
2. Csuti László
3. Assenbrenner Tibor
4. ifj. Ficza Ferenc
5. Nagyszegi Bence
6. Elekfy Vitold

Részletes eredménylista

A nagytúraautók versenyén többekben rossz emlékek ébredtek, amikor a rajt pillanatában a rajtrács 5. helyén álló Kavecz István BMW-je nem indult el.
Szerencsére a mögüle érkezőknek sikerült baj nélkül kikerülniük, és mire a mezőny körbeért a versenybírók már kitolták a boxutcába, amit aztán nem is hagyott el a verseny végéig.
A két összkerékhajtású Mitsubishi sem örülhetett sokáig a jó rajtpozíciójának.
Bár a rajtnál könnyedén megtartották a helyüket, de az első kör közepén már a 3. helyről rajtolt Horváth Zsolt haladt az élen. Sőt, a dr. Kiss Elemér által kormányozott karbon karosszériás Evo VIII-as az első kör végén a boxba hajtott és feladni kényszerült a versenyt.
Herter Gusztáv Mitsubishi Lancere a 9. körig bírta, majd a pálya szélére kellett kormányozni.
Klink János már a felvezető kör végén kénytelen volt a boxutcába hajtani, s feladni a versenyt.



A 3,5 liter fölötti kategóriát és a futamot Horváth Zsolt könnyedén nyerte meg a Ferrarival, míg a második helyért a 14. helyről elrajtolt Bódis Kálmán és a 4 hellyel elrébbről induló Perényi Zoltán vívtak csatát, melyből utóbbi került ki gyöztesen.
A 2 litereseknél a két Unicorse-s versenyző, Németh András és Gáspár Csaba küzdöttek a győzelemért, mindketten Alfa Romeoval, melyet végül a fiatalabb versenyző szerzett meg, a fiatalabb technikával.
A főként az olasz márkára specializálódott csapat harmadik Alfája Vnoucsek Lászlóval a volánjánál műszaki hiba miatt föladni kényszerült a küzdelmet.

A Seat-osoknál Kontra György szerezte meg a győzelmet, aki idén először vett részt az itthoni Seat Leon bajnokságban, csakúgy mint a második helyezett Kazár Miklós.

Eredmények:
F-2,0 géposztály

1. Gáspár Csaba/Alfa Romeo156
2. Németh András/Alfa Romeo 155D2
3. Jan Marcinklo/Peugeot 306 S16


F 3,5 géposztály

1. Horváth Zsolt/Ferrari F430
2. Perényi Zoltán/Porsche 997
3. Bódis Kálmán/Brokernet SilverSting


F csoport abszolút

1. Horváth Zsolt/Ferrari F430
2. Perényi Zoltán/Porsche 997
3. Bódis Kálmán/Brokernet SilverSting
4. Szamosvári Béla/Porsche 997
5. Gáspár Csaba/Alfa Romeo156
6.Németh András/Alfa Romeo 155D2

Részletes eredménylista

Seat Leon Kupa

1.Kontra György
2.Kazár Miklós
3.Lukács Ernő

Részletes eredménylista

Nyilatkozatok:
Horváth Zsolt
-Az időmérő vizes körülmények között zajlott, így sikerült a négykerék hajtású autók mögött harmadiknak végeznem.
Gondoltam, hogy a rajtnál az összkerekes autók ki fognak lőni, és elmennek. Ez így is történt, de szerencsére sikerült az egyiküket, Kiss Elemért rögtön az első kanyarban belülről megelőznöm, és a Guszti után tudtam menni, és már az első körben meg tudtam elzőni a sikán előtt.
Onnantól kezdve már a saját tempómat tudtam autózni és láttam, hogy egyre kisebbek mögöttem az autók.
A hetedik nyolcadik körben egy kicsit visszavettem a tempóból, mivel nem láttam senkit magam mögött, és az volt a célom, hogy épségben behozzam az autót.
Így végülis elég simán alakult a verseny, és ha holnap nem lesz műszaki hibám, akkor egy dobogós helyezés elég a bajnoksághoz.

Bódis Kálmán
-Elég tragikusnak tűnt a verseny az elején, mivel a 14. helyről még a startlámpát is alig láttam.
Aztán csak azt vettem észre, hogy máris ott vagyok a 2. helyen.
Elkezdtem előzgetni, aztán már az első körben az ötödik voltam, ahol előttem két Seat-os küzdött egymással, aztán nagy nehezen két kör után meg tudtam előzni őket.
Ezután a 2. helyen autóztam sokáig, amíg el nem kezdett elmelegedni, vagy elkopni a 60 körös gumim, mert nem vettem új gumit. Aztán éreztem, hogy a Perényi Zoli gyorsabb nálam és nem akartam, hogy esetleg belebonyolódjunk valami ütközésbe, ezért végül is elengedtem a célegyenes végén, ezután sokáig együtt autóztunk. De nagyon csúszkáltam, igazából nem tudom, hogy a pálya, vagy inkább a kopott gumik miatt.
Így végül harmadik lettem...fárasztó volt.

Gáspár Csaba
-Nagyon izgalmas verseny volt. Németh Andrással nagyon jót meccseltünk, de a harmadik körben valami technikai hiba miatt megforgott és, az autója hátulja elég vészesen közeledett felém, de amikor a hátsó szárnyát megláttam elrántottam a kormány, így szerencsére elkerültük a balesetet. Egyébként a futam probléma mentesen zajlott, jó volt az autó.

Németh András
-Elég jól sikerült a rajt, rajta tudtam maradni a Csabin, nyomtuk neki elég rendesen. Aztán utolértük az egyik Seat-ost, aki talán egy kicsit föltartotta a Csabát. Ki tudtam használni a lehetőséget, hogy a Csaba elé kerüljek. Sikerült mennem kb. egy kört előtte, de az utolsó előtti kanyarban a váltóm, ami egész hétvégén rakoncátlankodott, kiugrott a fokozatból. Azonnal megpörögtem, szerencsére a Csabi jól reagálta le a dolgot és talált valami menekülő utat.
Ettől annyira szétestem, hogy nem tudtam koncentrálni, folyamatosan azt figyeltem, hogy mi van a váltóval. Elkezdett vibrálni az autó, valószínűleg a kerekeket is elfékeztem egy kicsit.
Így inkább visszavettem a tempóból, hogy ma már több kárt ne okozzunk, és biztosan célba érjek.

A kistúraautók versenye úgy kezdődött, ahogy arra a legtöbben számítottak:
Zentai Sándor a Hayabusa motoros Suzuki Swifttel a 4. helyről rajtolva a célegyenes végi első kanyarhoz már elsőként érkezett.
Hiába próbálta Walterné Dancsó Adrienn és Nagy Norbert bezárni a kaput, Zentai könyörtelenül betette közéjük az autó orrát, és mire a többiek észbekaptak már késő volt.
Aztán az első két kör egy csöppet sem volt eseménytelen: Walterné Dancsó Adrienn az első kör végére lelassult, és a boxutcába hajtott, ahol a szerelők kupaktanácsot tartottak, az Opel Astra nyitott motortere felett. Késbb ugyan vissza tudott menni a pályára, de akkorra már egykörös hátrányba került a többiekhez képest.
Eközben ifj. Ficza Ferenc megelőzte Zentait, akinek az autója egyre lassulni látszott, és már Nagy Norbert kezdte szorongatni. Az Alesi kanyarban be is szúrta az autója orrát, amiből az lett, hogy a két autó összeért és mindketten elhagyták a pályát, de szerencsére egyiküknek sem történt komolyabb baja és folytatni tudták a verseny. Eközben a párviadal alatt (amit egyébként a felügyelő testület versenybalesetnek minősített) többen elmentek mellettük.
Dr. Grigaleknek időközben sikerült megelőznie ifj. Ficzát, a harmadik helyre pedig Mink Zoltán jött föl. Ezalatt Zentai komolyan küzdött az autóval, de hiába, végül visszaesett az utolsó helyre. Mint késbb elmondta a gumiválasztása rosszul sikerült és egy kör után egyszerűen vezethetetlenné vált a Suzuki.
A középmezőnyben Ficza Ferenc (az idősebb) és Szigeti Attila küzdöttek az A csoportos bajnoki címért. Szigeti külön erre a versenyre bérelt egy Hondát azért, hogy esélye legyen legyőzni ellenfelét, de ez hiábavalónak bizonyult. A küzdelemből Ficza került ki győztesen.
Az utolsó körben ifj. Ficza Ferenc autója megállt, elmondása szerint azért, mert kifogyott a benzin. Így a második helyre Mink Zoltán jött föl, a harmadik pedig Mohácsi Ákos lett, míg a futamot Dr. Grigalek Gábor nyerte.

Eredmények:
A-1,6 géposztály

1. Farkas Roland/Suzuki Swift
2. Horváth Lázár/Honda Civic


A-2,0 géposztály

1. Ficza Ferenc/Honda Integra Type-R
2. Szigeti Attila/Honda Civic
3. Nyitrai Béla/Peugeot306


F-1,4 géposztály

1. Zentai Sándor/Suzuki Swift


F-1,6 géposztály

1. Dr. Grigalek Gábor/Renault Clio
2. Mink Zoltán/Honda Civic VTi
3. Mohácsi Ákos/Suzuki Swift


A csoport abszolút

1. Ficza Ferenc/Honda Integra Type-R
2. Szigeti Attila/Honda Civic
3. Farkas Roland/Suzuki Swift


F csoport abszolút

1. Dr. Grigalek Gábor/Renault Clio
2. Mink Zoltán/Honda Civic VTi
3. Mohácsi Ákos/Suzuki Swift


Részletes eredménylista



Nyilatkozatok:
Dr. Grigalek Gábor
-Eddig a hétvége tele volt pechhel meg mázlival, ugyanis az idmérőn a beállításokat nem tudtuk átállítani esőre, arról nem is beszélve, hogy az egyik gyertyám át is égett, úgyhogy csak három hengerrel mentem, így sikerült a 7. helyig fölhozni az autót.
Aztán a rajtnál följöttem a 4. helyig, aztán kiforgattak, akkor visszaestem az utolsóra, lefulladt, stb, ahogy kell.
Aztán leesett a redőny, úgyhogy szépen lassan utolértem mindenkit, hála Istennek másnak is volt kalandja: forgás, ez-az, úgyhogy sikerült megnyernem.

Mink Zoltán
-Nagyon izgalmas versenyen vagyunk túl, az egész évben folyamatosan műszaki hibákkal küzdöttünk.
Az utolsó futamra fel tudtunk simán készülni, olyan értelemben, hogy összeállt az autó, új sperrdifit sikerült elkészíteni végre, szereztünk jó gumikat, így tudtunk fölállni a rajtrácsra.
A rajt utn elég jó pozíciót sikerült fogni. Volt egy kis megforgás a Grigalek Doki részéről, ez föltartotta a többi autót és így esélyem lett arra, hogy utolérjem a többieket.
Végig a harmadik helyen tudtam autózni. Aztán megjelent a Grigalek hátulról. Sokkal gyorsabb volt nálam, úgyhogy elengedtem, aztán a végén idén is mellénk állt a szerencse, ami persze másnak szerencsétlenség, a szegény kis Ficzára gondolok most. Sokkal gyorsabb volt nálam, nem tudtam volna megelőzni. Volt egy kis műszaki problémája, az utolsó körben, el tudtam menni mellette, így sikerült a második helyet megszerezni.

Mohácsi Ákos
-Szomorú vagyok amiatt, hogy egész évben, csak mostanra kezd összeállni az autó, rettentően örülök viszont annak, hogy ilyen ideredményt tudtam vele menni.
Bár a régi autómtól még ez is elmarad két másodperccel, de reménykedem benne, hogy a hétvége folyamán a kék autóm idejét meg tudom futni.
Folyamatos vízmelegedési problémákkal küzdöttem, amit mostanra sikerült megoldani, de emiatt bennem volt a mumus s nem mertem vele gyorsan menni.
De holnap én leszek a leggyorsabb.

Ficza Ferenc
-Ezen a versenyen múlt az A csoport bajnoki címe, amit végül is gyakorlatilag sikerült megnyernem. Nagyon nagy harcban voltam a Szigeti Attilával és a Farkas Rolanddal. Holnap elég a negyedik-ötödik helyen célba érnem.

Szigeti Attila
-Nagyon el vagyok keseredve, az első helyért mentem.
Igazából nem számítottam rá, hogy a Ficza Feri ennyire ersően tud menni az Integrával. Azt hittem, hogy jobb az az autó, amit béreltem, de úgy látszik, hogy sajnos nem. Úgy néz ki, hogy így a bajnokság elúszott, bár még matematikai esély van rá, de ahhoz ki kellene esnie a Ferinek és ezt természetesen nem kívánom Neki.

A kistúraautók mezőnyével együtt, de hozzájuk képest fél kör hátránnyal rajtolt a BMW 323i Challenge futama.
A rajtot a második helyről induló Miskolczi Norbert kapta el jobban és megelőzte a bajnokesélyes Strider Zoltánt.
A vezető pozíciót azonban nem tudta túl sokáig megtartani, mert Strider visszaelőzte. A futamot végül Strider Zoltán nyerte, Kovács Tamás és Miskolczi Norbert előtt.

BMW 325i Challenge 1. futamának végeredménye
1.Strider Zoltán
2.Kovács Tamás
3.Miskolczi Norbert


Részletes eredménylista

Nyilatkozatok:
Miskolczi Norbert
-A második helyről indultam belülről, sikerült jól elkapnom a rajtot.
Az első kanyart nagy csatában ugyan, de sikerült a Zoli előtt bevennem. Utána végig támadott, az Alesi előtt be tudott szúrni én pedig elengedtem, gondoltam a célegyenesben úgyis gyorsabb lesz.
Utána nagyon sokáig mentünk együtt hárman: a Zoli ment elöl, utána én aztán pedig a Kovács Tomi. A fele táv környékén beesett a kuplunk és elég nehezen tudtam váltani, recsegett, ropogott ettől egy kicsit megijedtem.
Szerencsére később újra tudtam rendesen váltani. Egyszer elrontottam a Mansell kanyart, akkor a Kovács Tomi nagyon közel került, ezután nagyon szűken kezdtem fordulni, nehogy valahol be tudjon szúrni.
Ettől viszont elmelegedtek a gumik, és egy lekörözés közben keresztbe csúsztam a célegyenes bejáratánál, de szerencsére nagyobb baj nem történ, de a Kovács Tomi megelőzött. Végül befutottam a 3. helyen.


A Formula autók rajtjánál az élről induló Chanoch Nissany beragadt, és így a mezőny fele elhúzott mellette.
Az izraeli pilóta csak a hatodik-hetedik hely környékéről tudott az élmezőny után eredni.
A rajt az osztrák Steiner Biancának sikerült a legjobban, őt Szász László követte.
Nissany sorban előzgette az előtte állókat, és a második helyen ért célba Bianca mögött.
A harmadik helyért Szász László és Eszenyi László küzdöttek meg egymással és a kockás zászló végül Eszenyit intette le harmadikként.
A dobogóra mégsem őt, hanem Szászt szólították a harmadiknak, ugyanis Eszenyi 20 másodperc idbüntetést kapott, pályaelhagyásért.
Az E csoport bajnoki címéért még harcban lévő Kiss Norbert a 6. helyen ért célba.
Mindenképpen fontosnk tartjuk megemlíteni, hogy Szász László 12 év után állt rajthoz újra magyar bajnoki pályaversenyen.

Formula autók szombati versenyének végeredménye:
1. Steiner Bianca/Formula Renault2000
2. Chanoch Nissany/Tatuus NT Formula S2000
3. Szász László/Formula

Részletes eredménylista

A nap záróakkordjaként került sor a Baltic-Alpok-Adria Túraautó Trophy első versenyfutamára.



A versenytáv nem az OB-n megszokott 14 körben lett meghatározva, hanem 25 percet plusz egy kört kellett megtenniük a versenyzőknek.
A verseny elején a szlovák Julo Konček (Vauxhall Vectra STC), Németh András (Alfa Romeo 155D2), Gáspár Csaba (Alfa Romeo 147), Csik János (Alfa Romeo 147 GTA) és Burkus Egon (Lotus) vívtak élvezetes csatát. Konček két kör megtétele után a 13-as kanyar kijáratánál megpördült, majd ezt követen a boxutcába hajtott, és feladta a küzdelmet. Mint késbb elmondta - hasonlóan Zentai Sándorhoz a kistúra futamban - hegyi gumival indult el, számítva arra, hogy a hideg aszfalton talán ez biztosít majd megfelelő tapadást.
A pálya hőmérséklete viszont melegebb volt a vártnál, így a túlságosan lágy gumik két kör alatt elmelegedtek, és a szlovák pilóta nem akarta megkockáztatni, hogy egy esetleges kicsúszás miatt összetörje az autót.
Két körrel a verseny leintése előtt Gáspár Csaba is a pálya szélére kényszerült, mivel a bemelegítő edzés alkalmával eltörött, és rohammunkában megjavított kipufogó csonkja eddig a pillanatig bírta a megpróbáltatásokat.
A kockás zászló elsőként Burkus Egont intette le, de mivel versenyen kívül indult, mert autója nem illik bele a kiírt kategóriákba, ezért a dobogó legtetejére Németh András állhatott fel.

A verseny végeredménye:
1600ccm-ig:
1. Mohácsi Ákos/Suzuki Swift
2. Szigeti Attila/Suzuki Swift


1600-2000ccm:
1. Németh András/Alfa Romeo 155 D2
2. Csik János/Alfa Romeo 147 GTA
3. Nyitrai Béla/Peugeot 306


Részletes eredménylista

VASÁRNAP

A Gáspár-Pack Kupa második versenynapját a Baltic-Alpok-Adria Túraautó Trophy második időmérje nyitotta.


Mivel a Gyorsasági OB idei lebonyolítási rendje szerint a második napi versenyfutamok rajtsorrendjét, nem külön időmérő edzés határozza meg, hanem az első napi verseny célba érkezési sorrendje, így az OB menetrendje a Formula autók rajtjával folytatódott.
A verseny előtt az volt a kérdés, Chanoch Nissany vagy Kiss Norbert lesz-e a bajnok.
Nissany kedvezőbb helyzetben volt, hiszen szinte csak célba kellett érnie a bajnokság megszerzéséhez.
A rajtnál Kiss Norbert autója lefulladt, úgy kellett betolni, így a bajnokság kérdése eldőlni látszott.
Bár Norbi sorra előzgette az előtte haladókat, de a 7. helynél nem tudott előrébb kerülni.
Nissany a negyedik lett de ez is elég volt a bajnokság megszerzéséhez.



A futamot ismét Steiner Bianca nyerte, ezúttal Szász László, és Eszenyi László előtt.

Részletes eredménylista

A Formula autók után az OBI/1 és VI. kategória (Nagytúra és Seat Leon Kupa) következett.
A verseny egy kicsit kaotikusra sikeredett, mivel a 14 kör alatt kétszer is pályára kellett küldeni a Safety-Cart. A rajtnál az első helyről induló Horváth Zsolt (Ferrari F430) egy kicsit beragadt, így a mellle rajtoló Perényi Zoltán (Porsche 997) megelőzte, sőt a negyedik helyről elrajtolt Szamosvári Bélának (Porsche 997) is sikerült melléje kerülni, de ezt a támadást Horváth sikeresen visszaverte.
Az első kör végén a célegyenesben aztán a Ferrarinak ismét sikerült az élre állnia. Ezután már nem is engedte át az első helyet egészen a leintésig.
Herter Gusztáv korai rajtért boxutca-áthajtásos büntetést kapott.
Az F-2000-es géposztályban Gáspár Csaba (Alfa Romeo 156) és Németh András (Alfa Romeo 155D2) csatájára lehetett számítani, mivel úgy érkeztek a Hungaroringre, hogy még bármelyikük lehet bajnok. Németh András állt jobban a pontversenyben, de mivel a szombati napon Gáspár előrébb végzett, legalább a negyedik hely kellett ahhoz, hogy a dunaújvárosi versenyző megszerezze élete első bajnoki címét. Ez elsőre nem tűnt túl nehéz feladatnak egészen addig, amíg a 3-as kanyarban a sebességváltó ki nem ugrott a fokozatból és az autó kipördült a pályáról.
Úgy nézett ki, hogy a sárga Alfa feladni kényszerül a verseny, megfosztva ezzel pilótáját a bajnoki esélyektől. Nagy nehezen azonban sikerült újraindítani az autót és több mint egy kör hátránnyal a többiek után eredt.
Aztán a nyolcadik körben két Seat Leon Kupás pilóta, Vizin Tamás és Lukács Ernő a Mansell kanyarban összeakadtak, és úgy pördültek ki a pályáról, hogy a versenyigazgatóság kénytelen volt beküldeni a biztonsági autót.



Miután újra elengedték a mezőnyt, Bódis Kálmán (Brokernet Silver Sting) csúszott meg azon az olajfolton, amit úgy látszik nem elég alaposan takarítottak le a pályáról, de folytatni tudta a versenyt, annak ellenére, hogy hátsó diffúzora félig leszakadt.
Alig tett meg a mezőny néhány kört, amikor a szintén Seatos Kontra György és a szlovákiai Jan Marcinklo (Peugeot 306) ütközött össze a 3-as kanyarban olyan csúnyán, hogy ismét egy Safety Car-os fázis következett.
A romok eltakarítása azonban annyi időt vett igénybe, hogy a mezőnyt éppen csak a befutóra engedték el újra.
A futamot és az F 3500ccm-es géposztály versenyét, Horváth Zsolt nyerte a Ferrarival, a két Porschés, Perényi Zoltán és Szamosvári Béla eltt.
Ezzel Horváth kategória és géposztály bajnoki címet is szerzett.
A kétliteresek között Gáspár Csaba (Alfa Romeo 156) állhatott fel a dobogó legfelső fokára, Kovács György (Mazda RX8) és Vnoucsek László (Alfa Romeo 147 GTA) előtt.
Mivel Németh Andrásnak végül sikerült a 4. helyen célba érnie, így ő szerezte meg az F-2000 géposztály bajnoki címét.

Részletes eredménylista

Nyilatkozatok:
Horváth Zsolt
-Ma egyszerűbb helyzetben voltam, mint tegnap, mert nem a harmadik helyről kellett rajtolnom, hanem az elősről, viszont innen rosszabbul sikerült a rajtom. Peőrnyi Zoli meg tudott előzni, illetve a Szamosvári Béla is mellém ért, de az első kanyarban őt vissza tudtam előzni. Utána tudtam, hogy az én tempóm sokkal jobb, mert az időméőrből és a tegnapi eredményből kiderült, hogy a Hungaroringen a jelenlegi autók közül én tudtam a leggyorsabban menni. Az első kör után sikerült visszavennem a vezetést, és végig a Safety Car-ig én vezettem.
Utána összetorlódott a mezőny, de gondolom, hogy a sok olaj miatt a Safety Car mögött intették le a mezőnyt, és sikerült megnyernem a futamot.
Nyolc ponttal vezettem a tegnapi verseny után, és a Guszti csak az 5. helyen végzett, így mindenféleképpen meglett a bajnokság is, ami egyelőre újdonságként hat, nem tudtam még feldolgozni, de azért nagyon jó érzés.


A Seat Leon-os különítményből a verseny alatti csetepaték következményeként összesen ketten haladtak át a célvonalon leintéskor, Kazár Miklós elöször, és Zana Tamás másodikként. Ettől függetlenül Kontra György is felállhatott a dobogó harmadik fokára, mivel kiesése pillanatában már teljesítette a versenytáv 75%-át.
Részletes eredménylista


A szombati naphoz hasonlóan a nagytúraautók futamát az OB I/2 (Kistúra) és a BMW 325i Challenge futama követte:
Az 1600ccm alatti túraautók versenye izgalmasnak ígérkezett, mivel bajnokság két éllovasa, a tegnapi napon gumiproblémákkal küzdő Zentai Sándor, és a szintén műszaki gondok miatt rosszul szereplő Walterné Dancsó Adrienn csak a mezőny végéről vághatott neki a 14 körös versenytávnak.
Zentai a szombati futamon gyenge eredményétől függetlenül is megszerezte a kategória bajnoki címét, így igazából egy örömautózásra készülhetett.
Walterné géposztálybeli első, és kategória második helyére viszont Dr. Grigalek Gábor még veszélyes lehetett, ezért Adriennek Grigalek előtt kellett végeznie a végső győzelemhez.
A rajtnál Zentai és Walterné is kiőlttek, és az első kanyarban mindketten az élbolyban fordultak el. Az első kör végére Sanyi már első, Adrienn a harmadik volt.
A Hayabusa erőforrással hajtott Suzukit kormányzó pilóta, a második körre már tetemes előnyre tett szert, míg az Opel Astrás hölgy néhány kör alatt felőrölte a Renault Clioban ülő Grigalek erőtartalékait, és átvette a második helyet.
Nem sokkal késbb az erre az évre megépített hófehér Suzuki Swiftet kormányzó Mohácsi Ákos is megérkezett a doki mögé és igen látványos csatába kezdett vele. Egy, a külső szemlélő számára nagyon élvezetes adok-kapok kezddött, Mohácsinak sikerült előznie, de később elvesztette pozícióját, majd újra sikerült visszaszereznie azt.
A tizedik körben azonban Zentai Sándor autója megállt, és pilótája kénytelen volt a pálya szélére gurulni vele. Mint késbb elmondta, a hajtást biztosító lánc szakadt el.



Az élen a helyzet ezután már nem változott Walterné Dancsó Adrienn győzött, Mohácsi Ákos lett a második és Dr. Grigalek Gábor a harmadik. A szombati napon másodikként végzett Mink Zoltán (Honda Civic) ezúttal fékproblémákkal küzdött, így ma be kellett érnie az 5. hellyel, előtte ifj. Ficza Ferenc (Peugeot 207) végzett a 4. helyen, mögötte pedig Nagy Norbert (Ford Fiesta) a 6.-on.
Az A-2000-es géposztályban Ficza Ferenc (Honda Integra) szerezte meg a győzelmet, és ezzel bebiztosította bajnoki címét. A második helyen Nyitray Béla (Peugeot 306) végzett. A bajnokságért matematikailag még Szigeti Attila (Honda Civic) állt harcban, egészen addig, amíg a hatodik körben ki nem esett.

Kistúrás mezőny mögött késleltetett rajttal elindított BMW 325i Challenge nem hozott túl sok izgalmat.
Mindössze annyi történt, hogy a harmadik helyről induló Miskolczi Norbert az első körben visszaesett az ötödikre, így értelemszerűen a mögötte lévők egy-egy helyet előre ugrottak, ezt leszámítva a futamot mindenki a rajtrácson elfoglalt pozícijának megfelelő helyen zárta.
A fiúk időnként látványos csúszásokat mutattak be, de mint tudjuk, ez pályaversenyen nem éppen segíti el a gyors elrejutást.



A futamot Strider Zoltán nyerte meg, Boros Tamás, és Zelei Krisztián eltt.



Nyilatkozatok:
Walterné Dancsó Adrienn
-Hát ez a tizedik rajpozíció elég érdekes volt így elsőre, ugye nekem az volt a célom, hogy a Grigalek Gábort valahogy megfogjam, mert eléggé utolért tegnap a pontversenyben. Nagyon jól eljöttem a rajtnál, a Sanyi is, bár a felvezeőt körben még a tegnapi gondok előjöttek, mert nem akart húzni a motor az istennek sem, aztán valahogy megkönyörült rajtam. Tehát jól sikerült a rajt. Utána azért maga mögött tartott pár körön keresztül a Grigalek Úr, de végül is sikerült legyűrni, és jöttem fel folyamatosan a Sanyira. Nem biztos, hogy utol tudtam volna érni, de azért jó motivációt adott, hogy kicsit siessek. Azért próbáltam biztonságosan autózni, mert hát végül is őt már nem tudtam megfogni. Sajnálom, hogy ö kiesett, de nagyon örülök a győzelemnek, mert idén még nagyon szerettem volna egy futamgyőzelmet, és végül is sikerült.

Mohácsi Ákos
-Nagyon boldog vagyok, régen ültem az autóban és a hétvége technikai gondokkal kezddött, amit szerencsére a szombati versenyre sikerült megoldanunk. Szombaton egy keményebb keverékű gumival próbálkoztunk, de az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de a szerencse mellénk szegődött és a 3. helyre hoztam be az autót. Ezért vasárnapra egy puhább gumit raktunk fel, ami viszont tökéletesnek bizonyult. Hatalmas csatát vívtunk Grigalek Gáborral a 2. helyért és több körön keresztül tartó előzgetés után sikerült nekem győztesen kikerülnöm a csatából. Erre különösen büszke vagyok, mert egy 20 lóerővel gyengébb, saját építésű autóval sikerült legyőznöm egy erősebb, gyári építés autót!

Zentai Sándor
-A szombati versenyre nagyon elszúrtam a gumiválasztást. Úgy gondoltuk, hogy az elmaradt orfűi versenyre rendelt hegyi gumi jó lehet az október végi hideg időjárásban. Hát ezzel alaposan mellényúltunk, ugyanis pont egy körig volt megfelelő a tapadás. Ahogy az első kör végén ráfordultam a célegyenesre éreztem, hogy baj van, az autó iszonyatosan túlkormányzottá vált. Természetesen a többiek hamar kihasználták a lehetőséget. A kis Ficza Ferike előzött meg elször, és mivel láttam, hogy nem tudom tartani a tempót, épp készültem elengedni a Nagy Norbit, amikor az Alesi kanyarban oldalról nekem ütközött. Mindketten kiforogtunk, de tovább tudtunk menni. Utána már csak azon igyekeztem, hogy célba érjek, akár a felnin is bejöttem volna. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Adrinak is műszaki gondjai voltak, így épp hogy csak egy hellyel végzett előrébb nálam.
Ez azt jelenti, hogy a bajnokságot így is megnyertem.
Vasárnap a 11. helyről indultam és úgy gondoltam, hogy bajnokság ide vagy oda, beleadok mindent és egy igazi örömautózást fogok bemutatni. Jól is indult a dolog, a Mansell kanyar után már az első helyen álltam.
Sima győzelemre számítottam, de a technika közbeszólt, és elszakadt a láncom. Sajnos szét is vert egy-két alkatrészt, ezért nagyon sajnálom, hogy nem tudok indulni a Németh Andrásék által szervezett betétfutamon, pedig nagyon készültem rá.


A Suzuki Swift Kupában már szombaton bajnokot avathattunk Kiss Norbert személyében, tehát ő is gyakorlatilag tét nélkül vághatott neki a futamnak.
Mivel a Suzukisoknál vasárnap a rajtrácsot az első nyolc autó az előző napi verseny befutójának fordított sorrendjében foglalja el, a második napra általában izgalmasabb csaták alakulnak ki. Ez most sem volt másképp.
Az első helyről Bús Edina indulhatott Vári Róberttel és Elekfy Witolddal a nyakában. Kiss Norbert a nyolcadik rajtkockát foglalhatta el. Az első körben Elekfy kiforgatta Nagyszegi Bencét, majd Bús Edinát vette üldözbe. Élvezetes csatát vívtak körökön keresztül, de végül Elekfy győzedelmeskedet. Ezután Edinának az ifjabbik Ficza Ferenczcel kellett megküzdenie, de végül itt is alulmaradt. Kiss Norbertet nem nagyon zavarta a többiek csatája, elég hamar az élre állt.



Csuti Lászlónak műszaki gondjai támadtak, ezért lelassult és bár célba ért, de meg kellett elégednie az utolsó hellyel.
Eközben Bús Edinának újabb kérője akadt Vári Róbert személyében, akivel egészen az utolsó kanyarig cívódott, de végül a hölgy kénytelen volt beadni a derekát és így Vári mögött a 6.helyen ért célba.
Az első Kiss Norbert lett, második Assenbrenner Tibor, harmadik Elekfy Witold. Negyedikként ifj. Ficza Ferenc rt célba, aki úgy tűnik kibérelte ezt a pozíciót, hiszen előző nap ugyanitt végzett.

Nyilatkozatok
Csuti László
-Nagyon jó volt az egész hétvégénk. Úgy érzem esőben és szárazon is domináltunk, megszereztük a bajnoki címet és borzasztóan versenyképesek voltunk.
Sajnos vasárnap a 4. körben szétesett a váltókulisszám és ezért elúszott a dobogó, de ez egy ilyen sport, mindenkinek benne van.


Ezzel véget ért a 2009-es Gyorsasgi OB utolsó futama, de a hétvégéből még hátravolt két rendezvény:

A Baltic-Alpok-Adria Túraautó Trophy bemutatkozó versenyének második futama és a Magyar Time Attack klub pályaautózása.

A Baltic-Alpok-Adria Trophy-t az előzőekben már bemutattuk.
A vasárnapi futamot egyfajta szezonzáró ünnepnek tekintették azok, akik beneveztek rá, és valóban egy feszültségmentes, de mégis nagyon élvezetes csatát vívtak egymással. Az élről Németh András indulhatott sárga Alfájával, aki egyébként Borbandi Zsolt mellett a készül sorozat másik szülőatyja.
Körökön keresztül haladt az élen, nyomában a Vauxhall Vectra STC-t irányító Julo Končekkel, Burkus Egonnal (Lotus), Gáspár Csabával (Alfa Romeo 147) és Csik Jánossal (Alfa Romeo 147).
Késbb Konček és Burkus is megelőzte Némethet, aki hibázott az egyik kanyarban.
A kilencedik körben Csik János a sóderágy fogságába került ezért fel kellett adnia a küzdelmet.
A középmezőnyben az 1,6-os kategóriban Mohácsi Ákos (Suzuki Swift) és Mink Zoltán (Honda Civic) vívott egymással.
Pár körrel a leintés előtt a Vauxhall és a Lotus összeértek, és ennek következményeként a szlovák versenyző lemaradt és visszaszorult a 3. helyre, Németh András mögé.



Ugyanúgy, mint szombaton Burkus Egon ért célba elsőként, de mivel kategórián kívül indult a hivatalos első helyezett Németh András, a második Julo Konček, a harmadik Gáspár Csaba lett.
Az 1,6-os kategóriában Mohácsi Ákos, Mink Zoltán és Szigeti Attila állhatott dobogóra a felsorolás sorrendjében.



Nyilatkozat:
Németh András
-Tulajdonképpen erre a versenyre hegyeztem magam egész hétvégén, tehát ez volt nekünk a fő attrakció, mert ugye kétliteres csapatnak vagyunk a tagjai és ezt a vonalat szeretnénk erősíteni.
Apait-anyait beleadtam, vibráció ide-vagy oda, nem számított semmi. Nyomtam neki, ami a csövön kifért.
Úgy érzem, hogy elég jól sikerült ez a futam, volt egy vendégünk is, a Konček úr Szlovákiából egy Vauxhall Vectra-val. Jövre megpróbálunk összegyűjteni ezeken kívül egy jó pár ilyen autót, és két kategóriában (1,6 és 2 liter), a németországi Procar mintájára egy versenysorozatot elindítani.

A versenyhétvége záróattrakciójaként léptek pályára a Magyar Time Attack baráti szerveződés tagjai.
Ennek lényege az, hogy sport vagy sportos autóval rendelkező fiatalok az utcai versengés helyett Magyarország és esetleg környező országok versenypőlyáin, szervezett és szabályozott keretek között teszik próbára sajt és autójuk képességeit.
Nem test-test ellen küzdenek egymással, hanem ellenfelüknek kizárólag a stopperórát tekintik, mindenki saját képességeihez képest.
Természetesen az egészséges versenyszellem itt is él, és a legjobbakat több kategóriában díjazzák.

Az ő autóik és egy most bevezetés alatt lévő energiaital promóciós pavilonjában felállított diszkópult szolgáltak aláfestő zeneként, amíg gyorsasági bajnokság csapatai összepakoltak és hazafelé indultak, fejben talán már a következ év esélyeit latolgatva.

A hétvége összes eredménye részletesen megtalálható az Eredmények/Részletes eredmények menüpont alatt

Kommentár

A feladáshoz be kell jelentkezned!

 
Még nem érkezett hozzászólás.